A Toyota hivatalosan is bejelentette jövő évi pilótafelállását, az olasz Jarno Trulli mellett a GP2-bajnok, Timo Glock versenyez majd 2008-ban. Alonso erről is lemaradt.
Miután az FIA pénteken elutasította a McLaren fellebbezését, a Ferrari végre biztos lehet Kimi Räikkönen bajnoki címében. A csapatnál teljes az elégedettség.
Az FIA néhány perce hozta nyilvánosságra a McLaren fellebbezése ügyében hozott döntését, amely alapján a fellebbezést elutasították, a világbajnokság eredménye nem változott.
Előzetes nyilatkozataival ellentétben a McLaren a Brazil Nagydíjon kirobbant üzemanyagbotrány újratárgyalásán komoly támadásba lendült, hogy a vétkesnek tartott pilóták kizárása árán Lewis Hamiltonnak szerezze meg a címet.
A Ferrarin belül folyó hatalmi játszma újabb fejezetéhez érkezett, jelentős átszervezés keretében Jean Todtot leváltották a sportigazgatói posztról. Helyét a a Forma-1-es csapat eddigi sportigazgatója veszi át.
Úgy hírlik a Real Madrid futballklub vezetősége szemet vetett Lewis Hamilton képességeire. Nem a vezetési tudása, hanem mentális erőssége nyűgözte le őket. Ezért elcsábítanák pszichológusát.